„A fenntarthatóság nem lemondás, mind inkább a szelíd együttélés szimbóluma.”
CAN Architects

Az épített és természeti környezetet a köznyelvben egymás ellentéteiként használjuk, ezért a róluk való gondolkodásban is éles határt húzunk közöttük, miközben az építészet nem értelmezhető tájhasználat nélkül. Ebben a folyamatban az ember élőhelyének integrálása fontos és kikerülhetetlen kérdés, hiszen a természetben az együttműködés sokkal sikeresebb recept a versenynél.

A pécsi aquapark-tervpályázatra, mint mintaprojektre tekintünk, ahol a szelíd együttélés válik a fenntarthatóság szimbólumává, ahol a művelt táj, az agrárökológia, az erdő és a víz 4.0 áll a tájteremtés központjában, az épületek ennek a környezetnek a részei.

A művelt táj egy új köztér- és beépítés-modell, mely alapjaiban meghatározza a városon kívüli, mégis kisváros-léptékű beruházás szabályrendszerét. Ez a szemléletváltás az, ami a 21. században a rátétszerű környezet-tudatosságot maga mögött hagyva hoz létre mindent behálózó mintaprojektet. A park szabályrendszerében természetes és épített környezet láthatatlanul egészíti ki egymást és
kapcsolódik össze akár egy Vasarely kép geometrizáló kompozíciója. A művelt táj a legnagyobb ember alkotta képződmény. Ismerős, mégis szokatlan patchwork ez egy épített környezetben, hiszen rendszerét a közlekedés helyett a természetes határok rajzolják.